Játszol velem?

És hogyan találhat valaki barátra? Hát ha játszik! A Kolibri Fészekben Kippkopp története erről szól, a kisgyermekkor legfontosabb szociális kérdéséről: ki játszik velem? Az apró játéktérben komódnyi láda áll, rajta egy kosár, ebben alszik Kippkopp. Begurul egy dió, a hangja előcsalogat egy egeret, és felébreszti Kippkoppot. Az egér reszket, de meg akarja szerezni a diót, a gesztenyegyerek inkább focizna. Végül az egér félelme győz, Kippkopp futni hagyja a dióval, és inkább elindul más játszótársat keresni. A láda tetején, oldalain nyílnak újabb és újabb helyszínek (s ha kevés a láda, akkor a játszók ruháján), ahol különböző állatokkal találkozik, míg végre megleli, akit keresett: a katicát. Az előadás hűen adaptálja Marék Veronika klasszikus könyvét (Kippkopp a fűben), a rendező (Tisza Bea) és a játszók nem alkottak új jeleneteket, a dialógusokat sem írták újra, hanem a játéklehetőségeket keresték meg a jeleneteken belül. A könyv nyitott, kíváncsi, ám alapvetően szemlélődő hőse helyett Bodnár Zoltán gesztenyegyereke aktívan keresi a kapcsolatot azzal, amit meglát: megpróbálja játékba vonni. S ettől lesz ez az egész figura eleven, kedves, szerethető. No meg attól, hogy maga a báb is gyönyörű, élő: súlya és ragyogása van.

 

Bodnár Zoltán - Forrás: Kolibri Színház

 

Kippkopp történetéhez egy másik, erre rímelő, szerkezetében hasonló (mert szintén a különböző állatokkal való találkozásokra épülő) történetet fűztek az előadás alkotói. Tipptopp találkozásainak alapkérdése: az vagyok-e, aminek látszom? Alexics Rita gesztenyelánya számára a kapcsolatteremtés eszköze a hasonulás, a tétje pedig az otthonra, társra találás, végső soron az életben maradás. Olyan vagyok, mint te, én is mókus, lepke, béka vagyok, szólítja meg sorra az állatokat, miután az őszi falevelekből fület-farkat, szárnyat vagy épp mancsot fabrikált magára. Azok, kicsit hitetlenkedve, de szó nélkül elfogadják ezt tényként, ám a fa túl magas, a rés túl keskeny, a víz pedig túl hideg ahhoz, hogy Tipptopp követni tudja őket otthonukba. Marék Veronika története szépen, számos ismétlődő helyzetben mutatja meg a magára maradás élményét, azt, hogy mégsem vagyok olyan, mint más. Tipptopp utolsóként tetőtől-talpig levélbe burkolózva a sünt szólongatja, amikor elébe kerül Kippkopp. Megörül neki, végre tényleg magához hasonlót talált - de a másik csak egy ordítozó szörnyeteget lát benne, és menekül előle. (Talán csak tévesztés volt a bemutatón, hogy Tipptopp azt kiáltozza a rémült Kippkoppnak, hogy „sün vagyok!", ahelyett, hogy arról győzködné, hogy „éppen olyan vagyok, mint te".) Még jó, hogy ott egy tó, ami lemossa Tipptopp álcáját, és a két gesztenyegyerek egymásra ismerhet.

Szépek a bábok (és szépen mozgatják őket), ötletes a tér (tervező: Opra Szabó Zsófia), a felhasznált anyagok sokfélesége (szalma, fa, plüss, műanyag) azonban némiképp eklektikussá teszi az előadás látványvilágát. Novák János dalai (Marék Veronika versikéire) egyszerűen kötik össze a jeleneteket, vezetik a figyelmet, és az ismétlések révén teszik egyre belakhatóbbá az előadást. Sőt napokkal később is felidézik azt, amikor a gyerekek dúdolni kezdik a dalokat.

 

 

Marék Veronika: Kippkopp és Tipptopp

Kolibri Színház

 

Díszlet: Opra Szabó Zsófia

Zene: Novák János

Rendező: Tisza Bea

Szereplők: Alexics Rita, Bodnár Zoltán

 

Helyszín: Kolibri Fészek

Bemutató: 2009. szeptember 26.