Itt az idő

Órajáték - Pályi jános

Az Ellenfény legutóbbi száma több fontos bábszínházi alkotóval, előadással is foglalkozik. Pályi János harmadik szóló előadásáért az idei kaposvári gyerekszínházi biennálén a „legjobb mágus" díját kapta a szakmai zsűritől. Az Órajáték a legősibb színjátékos hagyományokra visszanyúló vásári bábjáték eszközeivel tud a jelenhez szólni, gyermeket és felnőttet egyaránt érvényes módon megszólítani.
Szűcs Mónika | 09. 01. 31.

Az Órajáték nem friss bemutató, premierje mintegy másfél évvel ezelőtt volt. Az azóta eltelt időben az előadás lényegét tekintve nem változott, hiszen minden elemében pontosan végiggondolt produkcióként mutatta magát már az első alkalommal is. Ám ahogy a már kiforrott nemes bor is tovább érik a palackban, ízei finomodnak vagy markánsabbá válnak, úgy jelentek meg új és új színek az előadásban is, és lett az összbenyomás hol harmonikusan összesimuló, hol karcosan harsány. Ezért érdemes újra és újra találkozni vele, mert mindig találhatunk benne olyat, ami meglep. És nem kell félni, van idő megnézni, nem fut ki a széria, egyhamar nem jár le a szavatossága.

Pályi János egy interjúban vásári báb-misztériumjátékként definiálta az Órajátékot, amelyben a bábos formák a misztérium dramaturgiájával találkoznak. A bábos forma itt alapvetően a Kemény Henrik éltette vásári bábjáték hagyományát és Vitéz László alakját jelenti. Vitéz László hosszú piros sipkás, piros kabátos, fekete csizmás kesztyűs báb; nagydumás, kicsit lusta, nagyevő fickó, akinek megvan a magához való esze, kivágja magát minden szorult helyzetből, nem sokat töpreng, hanem célirányosan cselekszik - többnyire hagyományos attribútuma, a palacsintasütő által. Pályi János régóta maga is játszik Vitéz László játékot, az elátkozott malom történetét, amelyben László a különböző színű és rangú ördögök után legyőzi a halált is. Az Órajáték főhőse, Hétpróbás Nagyokos János ennek a nagy hagyományú figurának a leszármazottja. Jánosnak is hosszú sipkája van, bár ez nem egyszerű piros, hanem csigavonallal és pöttyökkel díszített sárga-piros fejfedő. Ruhája is mókásan tarka, nyaka alatt nagy piros szív. (A kesztyűs bábokat Majoros Gyula készítette.) És nem palacsintasütője, hanem piros-sárga forgója van, amivel ugyan ütni nem lehet, mégis segít legyőzni az ellenfeleket. És van még valamije, ami Vitéz Lászlónak nincs: családja - felesége és gyermeke.

 

orajatek-palyij

Pályi János - Fotó: Dusa Gábor

 

A Vitéz László-történetek alapkonfliktusa egy mondatban összegezhető: „viszlek a pokolba!" - jelentik ki különösebb indoklás nélkül a mindenféle ördögök. Vagyis az ember bűnös és halandó, állítják, sőt a sorozat végén a halál is megjelenik, hogy a mulandóságot nyomatékosítsa. Emögött az alaphelyzet mögött két középkori műfaj sejlik fel előképként: a haláltáncé és a moralitásé. Előbbiben a mindeneket lebíró halál hívására a halandó ember válasza a tiltakozás, a panaszkodás és végül a beletörődés. Utóbbiban a bűnös halandó, Akárki alkudozik, küzd, végül vereséget szenved a halállal szemben. Vitéz László azonban nem akárki: küzd erővel, furfanggal, és legyőzi ellenfeleit. Hétpróbás Nagyokos János pedig a furfangon és ügyességen túl bír még valamivel, amivel magát a csontvázként beszambázó flegma halált is úgy összezavarja, hogy darabjaira hullik szét: ez pedig a forgója. Pályi János előadásában a képzeletet nyitogató, álmokat ébresztő egyszerű kis játékszer, a gyermeki derű és játékkedv sikerrel szembeszegülhet a legnagyobb fenyegetéssel is.

A legnagyobb fenyegetés pedig Hétpróbás Nagyokos János számára nem az, hogy ütött az órája, hogy Lucifer megbízásából ilyen-olyan hatalommal bíró személyek - házmester, orvos, rendőr - földönfutóvá akarják tenni; velük könnyűszerrel elbánik. Az igazi veszedelem az, amikor maga az alvilági úr lép közbe, és ragadja el a gyermekét, Janikát. Ekkortól Jánosnak nincs többé választása, elindul, hogy megkeresse a fiát, akit tehetetlen indulatában maga kívánt el a pokolba. A szerkezetében népmesét idéző történet - elkívánás, keresés-vándorlás, alvilági küzdelem, hazatérés - itt válik misztériumjátékká. Mert nem királylány, nem is testvér, akit elnyelt a föld, hanem a gyermek, aki nevében, küllemében szakasztott az apja: így Nagyokos pokoljárása értelmezhető akár az önnön poklaiba merülő lélek útjának is, a saját félelmeivel, az ördögi csábítással, a mindeneket lebíró halál rettenetével szembenéző és fölébe kerekedő ember történetének.

Janika elragadása megvilágító erejű, katartikus pillanat Nagyokos számára, egész addigi élete kifordul a sarkaiból, a világ dimenziót vált, egy cél irányítja azontúl. Ezt a változást jelzi a tér és a bábok átalakulása is. Az előadás első fele egy tornyot formázó kerekes paravánszínpadon játszódik, kesztyűs bábokkal. Oldalt hatalmas gramofontölcsér, ezen át üzen az alsó világból Lucifer a fenti világbeli ügynökeinek; a torony tetején létra nyúlik ferdén a magasba. A vándorlás kezdetén a paraván megfordul, a tér kitágul, és a másik oldalon egy deszkákból, lécekből, dróthálókból összerótt marionettszínpadon (Mátravölgyi Ákos tervezte) tornyosul a pokol kapuja. Ide érkezik meg János, a hatalmas térben elveszni látszó, pálcán vezetett apró marionett. Ellenfelei is marionettek: óriásinak tetsző, sok szállal virtuózan mozgatott míves fabábok (Grosschmied Erik munkái). A pokol kutyája és a szárnyas sárkány után gyönyörű nő érkezik, de egy óvatlan pillanatban átfordul, és leomló szoknyája alól rút ördög bukkan ki. Végül feltárul a poklok kapuja, egy csontváz jön elő, lezserül táncba kezd, és rekedtes hangon arról énekel, hogy „mind bábuk vagyunk hideg csontkezében". Ám ő is téved, nem ő mozgatja a szálakat, hanem a mindenek felett álló, háttérben magasodó Játékos, aki ha elengedi azokat, még a halál is darabokra hullik szét.

Az előadásnak sok szinten van mondandója a világról és alaptémájáról, ezért is tud hatni a legkülönfélébb korú és hátterű közönségre: ez a vásári játék demokratizmusa. A mitikus sémák, archetipikus helyzetek olyan egyszerű és konkrét szituációkból bomlanak ki, amelyek a ráismerés elemi erejével bírnak (és késztetnek harsány nevetésre). Hallatlanul mulatságos, minden gesztusában telitalálat például az a jelenet, amikor János egyedül marad a pólyás Janikával, és megpróbálja őt valahogy ellátni. Magára maradván férfi a férfival mi másra is taníthatná apa a fiát, mint a legszentebb hagyományra: a sipkaforgatásra. Aztán, mint aki jól végezte dolgát, Janikát leteszi aludni, és ő maga is a takarója alá bújik. Ám a Janika éhes, ezért eleinte szelídebben, majd egyre kérlelhetetlenebb szigorúsággal ordítani kezd. János először ringatva próbálja elcsitítani, majd egyre dühödtebben rázza felette a csörgőt, míg végül észbe kap, és enni ad neki. De Janika nagyon éhes, és amikor a kiürült cumisüveg fölött ismét rázendít, János nem bírja tovább, és kifakad...

 

orajatek

Fotó: Garas Kálmán

 

Egy jó vásári bábjáték sosem kezdődik el csak úgy, a bábjátékos mindig több lépcsőn keresztül szedi össze a nézők figyelmét, és vezeti be közönségét a játékba. Az Órajáték is egy némajátékkal indul: Pályi először behozza az ütőhangszereket, majd a paravánból előhúzza a muzsikust, Kovács Mártont is. (Bár a bevezetőben szóló produkcióról beszéltem, az Órajáték voltaképpen kettejük nagyon érzékeny összműködése nyomán kel életre. Kovács Márton sokszínű zenéje a bábokkal egyenrangú alkotóeleme lesz az előadásnak.) Aztán tarka mellényt vesz a bábjátékos, és vásári kikiáltóként bemutatja az időtornyot és annak utolsó lakóját. Majd a paraván mögé bújva a továbbiakban a figurák által reagál a közönség reakcióira, kelti vagy oldja a feszültséget. Pályi János különös gondot fordít a gyerekekben ébredő félelmek oldására, s ha ez nem sikerül az előadáson belül, akkor utána akár a bábok leleplezése, kézbe adása árán is kivezeti a szorongó gyermeket a játékból.

A felnőtteknek meg ott marad az elbizonytalanító vég: bábos és muzsikus tanácstalanul hallgatja a valahonnan a mélyből, a gramofoncsövön át érkező recsegő hegedűszót.

 

 

Órajáték

 

Írta: Kovács Ildikó, Veres András, Pályi János

Díszlet: Majoros Gyula, Mátravölgyi Ákos

Bábok: Majoros Gyula, Grosschmied Erik

Zene: Kovács Márton

Rendező: Kovács Ildikó, Veres András

Előadó: Pályi János

Muzsikus: Kovács Márton