„A hatalom megeszi a lelket"

Nem vagyunk túl a diktatúrán

Nehezen érteni, hogy miért csak nemrég került színre a Kalucsni, hisz fontos témá(k)ról beszél, méghozzá úgy, hogy tekintettel van a színpad követelményeire is: jók a dialógusai, pontosak benne a helyzetek, világosak, de ellentmondásosak a kapcsolatok, követhető a cselekménye, mégsem válik kiismerhetővé a története, hisz még az utolsó pillanatra is tartogat fordulatokat. Tehát akár mondandója, akár írói, dramaturgiai erényei miatt megérdemelte volna, hogy időben színpadra kerüljön.

De a bemutatása után sem fogadta igazi lelkesedés. A két bemutatóról megjelent (nem túl nagy számú) kritikák inkább az előadásokról írnak, a darabbal nem sokat foglalkoznak. Nem teszik fel a kérdést, hogy jó drámaíró-e Dragomán György, nem elemzik a szöveget sem irodalmi, sem dramaturgiai szempontok alapján, és ebből adódóan nem is derül ki, hogy bizony fontos színpadi szöveg született, amely számtalan ponton kapcsolódik a regényíró Dragomán eddigi munkáihoz.

Kézdi Imola, Dimény Áron, Albert Csilla a Kalucsni kolozsvári előadásában

Elsősorban a témájában és a nézőpontjában érezni ezt a kapcsolatot. A Kalucsni élményanyagát éppúgy Ceauşescu Romániája adja, mint A fehér királyét. (A darabban ez sokkal nyilvánvalóbb, a szerző maga helyezi el a történetet konkrét térben és időben: „Játszódik Erdélyben, valamelyik nagyobb városban, a nyolcvanas évek második felében.") A kritikák is leginkább ehhez tudnak kapcsolódni a darabról írván. „A '80-as évekről és általában a szocialista diktatúra évtizedeiről nehéz érdemben beszélnünk" – jegyzi meg az egyik írás. „Hiába tudjuk, hogy az elkövetett atrocitások, a személyes és családi tragédiák sora a végtelenbe tart. Mindez kevés ahhoz, hogy Közép- és Kelet-Európa közös tetemét elhantoljuk végre. Takargatjuk, rejtegetjük inkább, és lassan már azt sem firtatjuk, hogy egyáltalán kinek a feladata lenne elhantolni. Előbb-utóbb úgyis megfeledkezik róla mindenki. Dragomán György Kalucsni című drámájának kolozsvári ősbemutatója ennek a felejtésnek igyekszik gátat szabni."

Hasonló szempontból közelít a darabhoz egy másik kritika is: „Kortárs drámát nem könnyű színpadra állítani, főként, ha olyan érzékeny témáról van szó, mint a diktatúra, a hatalom és egyén viszonya, a társadalmi berendezkedés, a rendszerváltás előtti fojtó, elidegenítő hangulat." A szerző szerint ugyanis az idősebb nézőnek (olvasónak) „nehezére esik visszaemlékeznie, a fiatalabbat pedig nem érdeklik a múlt látszólag már nem aktuális, rá nem vonatkozó jelenségei és történései." Egy harmadik kritikus ugyanezt épp ellenkezőleg látja. Szerinte a darab és előadása „annak, aki átélte a nyolcvanas éveket, lélegzetállítóan élethű, annak, aki később született, kiválóan érzékelteti a valószínűleg csak elbeszélésekből ismert lehetetlenségek, értelmetlenségek és kiszolgáltatottságok sorát."

[...]

Mindig lehet nemet mondani?

Abban tehát egyetértenek a kritikák, hogy a Kalucsniban a „diktatúra-látlelet" a legfontosabb, bár azzal már kevésbé foglalkoznak, hogy mit is mond erről a darab, arról pedig végképp nem írnak, hogy ezt miképpen teszi. Pedig világosak az író szándékai, és ehhez jól megválasztott eszközöket használ. Sok minden kiderül már az expozícióból is, amely még nem a történetbe vezet be, inkább a szöveg értelmezéséhez kínál kulcsokat.

Mészöly Anna és Ballér Bianka a SzFE előadásában

Egyértelműen Dragomán regényírói életművéhez kapcsolja a Kalucsnit, hogy benne is – akárcsak A fehér királyban és a Máglyában – a gyerek nézőpontja a meghatározó. Pontosabban a darabnak egy 15 éves kamaszlány az (egyik) főszereplője. Az első jelenetben Annamari áll a középpontban, rá irányul a figyelem, ebből eredően kicsit az ő nézőpontjából látjuk (majd) az egész történetet. Annamari a gyerekkor és a felnőttkor határpontjaihoz érkezett. Szeretne belépni a felnőttek világába, de az erről szerzett első tapasztalatai rettenetesek lesznek. Az első jelenetben azt kéri az apjától, hogy nézzen rá, és mondja meg, minek látja. „Azt gondolnád, hogy gyerek vagyok, kislány még? Ugye, hogy nem" – kérdezi. Azt szeretné, ha már nem gyerekként tekintenének rá. De a tragédiáját az okozza majd, amikor egy felnőtt valóban úgy néz rá, mint nőre.

Az apa, a középkorú Gyuri nem érti pontosan Annamari viselkedését. Azt hiszi, a lánya szerelmes lett, ezért az első kapcsolat fontosságára figyelmezteti. „Az első szerelem olyan, hogy azt soha nem felejted el. Próbálj olyanba szerelmes lenni, aki megérdemli" – tanácsolja, és megígéri neki, hogy rá mindig számíthat. Innen nézve a darab annak a cáfolata, mikor, hogyan fordul ez az ígéret épp az ellenkezőjére. És hogy ténylegesen mi maradt abból az igazságból, amit az apa tanácsként még a darab elején megfogalmaz: „Jegyezd meg, hogy mindig lehet nemet mondani. Mindig és mindenkinek." A Kalucsni középpontjába leginkább ez a fokozatosan kérdéssé (majd tagadássá) alakuló kijelentés kerül.

Családi viszonyok

A tíz jelenetből álló Kalucsni úgy indul, mint egy intim szférában játszódó magánéleti dráma. A szituációteremtés és a jelenetszervezés is ezt erősíti. Apa és lánya darabot nyitó beszélgetése a családra irányítja a figyelmet, akárcsak a helyszín: a mű első fele és a vége egy értelmiségi család lakásában játszódik. De a következő jelenetben (előbb) nem az anya érkezik, hanem egy idegen nő. Ez rögtön disszonanciát teremt, mintha valami megbomlott volna. Hiszen nem tudni, hogy mit keres itt Krisztina, a fiatal színésznő, csak annyit látunk, hogy nagyon kedves próbál lenni Annamarival.

Szücs Ervin és Sigmond Rita a kolozsvári előadásban

A feszültség akkor izzik fel, amikor hazaérkezik Márta, a feleség, Annamari anyja. Láthatóan ismeri Krisztinát, de meglepődik és felháborodik azon, hogy itt találja, bár arról is van sejtése, hogy miért keresi Gyurit. A feszült helyzetből lassan egy szerelmi háromszög rajzolódik ki: a fiatal nő Gyuri szeretője, a feleség pedig tud erről (és elég rezignáltan viselkedik a jelenetben ahhoz, hogy arra következtessünk: nem először él át hasonló helyzetet). A dialógusok elszánt küzdelmet jeleznek a két nő között: Márta nemcsak ki akarja dobni a férje szeretőjét, hanem a lány önérzetét is igyekszik megtaposni. Szemére veti, hogy Krisztina csak az apja, a város nagyhatalmú kommunista vezetője, Veress elvtárs miatt lehet sikeres színésznő, és azt is, hogy nyilván szakított vele Gyuri, különben nem jött volna ide. Krisztina viszont azt vágja a feleség fejéhez, hogy most értette meg, miért nem lehetett Gyurinak maradása egy ilyen nő mellett, vele viszont tényleg boldog volt.

Dragomán György azonban nem melodrámát akar írni. A helyzetből fakadó feszültséget (és a szituációban lehetséges magatartásokat) pontosan ragadja meg, de nem erre helyezi a hangsúlyt. Ezért keresztezi a szerelmi szálat egy másikkal is: a Kalucsni második jelenete nemcsak a háromszöghelyzetet exponálja, hanem a kivándorlás problémáját is felveti, ami újabb feszültség forrása lesz.

Márta ugyanis két költöztető emberrel állít haza, akik több fordulóban rengeteg kartondobozt hordanak be a lakásba. Annamari mindebből eleinte semmit sem ért, majd amikor a feje fölött röpködő mondatokból ráébred, hogy mire is készülnek a szülei (beadták a kivándorlási kérelmet, és végleg el akarják hagyni az országot), ugyancsak zokon veszi, hogy erről eddig semmit nem szóltak neki. Pedig arról volt szó, hogy felnőttként kezelik, de most mégsem kérdezték meg, hogy neki van-e kedve elmenni az országból. (Nyilván nem tudhat még azokról a szempontokról, amelyek alapján a szülei meghozták a döntést. Ami miatt úgy érzik, hogy egész addigi életükre kell nemet mondaniuk.)

[...]

Közhatalom és magánélet

A Kalucsniban eddig feltáruló – és külső nézőpontból teljesen banálisnak tűnő – háromszöghelyzet attól válik érdekessé, hogy a diktatúra hatalmi viszonyai között kezd el működni. Így lép túl a Kalucsni az eddig felsejlő magánéleti drámán. Ezt a házkutatások motívuma jelezte előre, ami már az első jelenetben, apa és lánya beszélgetése közben is szóba kerül egy eltört váza kapcsán. Aztán a Nagymama veszekszik a költöztetőkkel (szekusoknak nézve őket), hogy nem lesz itt több házkutatás. De ezek okára csak most derül fény.

Jelenet a SzFE előadásából

[...]

Végzetdráma?

A darab középpontjába állított hatalmi-szexuális erőszakot igencsak eltérő megítélés fogadta. Az egyik kritikus szerint ez a fordulat szappanoperákat idéz. „A kommersz sablonok, mint például a darab csúcspontjaként a nőiességével ismerkedő, de még szűz lány megerőszakolása az idős politikus által hatásvadász elemként hatnak, eltakarva a közeg valódi jellegét, árnyaltságát. Mintha szappanoperaszerű cselekményt látnánk, kommunizmust idéző háttérrel" – írja a kritikus. Ezzel szemben a kolozsvári előadást rendező Visky András úgy véli, hogy „Dragomán egy Iphigénia-mítoszba csomagolja a darabot: egy 16 éves lányt lök oda a család a főszekusnak a kivándorló útlevél reményében."

Kommersz szappanopera vagy görög mítosz? – vetődik fel a kérdés. Vajon melyikhez áll közelebb a Kalucsni? A választ segíti, hogy „a darab csúcspontjaként" említett fordulat nem elszigetelten áll, hanem pontosan beilleszkedik a mű dramaturgiai szerkezetébe. A felmerülő történetmozzanatok, fordulatok majd mindegyikéről kiderül, hogy valójában ismétlődnek az egymást követő nemzedékek között. Gyurit ugyanúgy letartóztatják, mint gyerekkorában az apját. (És a két férfi hasonlóképpen csalta a feleségét.) Márta ugyanúgy indul a férje kiszabadítására, mint ahogy azt állítólag egykoron az anyósa tette, szintén a gyerekét víve magával. A Nagymama ugyanúgy próbálja kiszabadítani a fiát, ahogy a férjét is, és mindkét esetben Veress elvtárssal próbál alkut kötni. De ezzel igazából csak azt éri el, hogy az ellene irányuló egykori zaklatás most az unokája elleni abúzusban teljesedik be.

Kézdi Imola és Dimény Áron a kolozsvári előadásban

Veress elvtárs ezzel a lányával történtekért is bosszút akar állni. „Mit csináltál a lányommal?" – támad Veress elvtársra Gyuri. „Ezt inkább én kérdezhetném tőled. Úgyhogy kuss" – válaszolja az. Egy olyan láncolat alakul ki a Kalucsniban, amelyben az előző nemzedékek vétkeiért az ártatlan következő nemzedék bűnhődik, akárcsak a görög sorstragédiákban. Ezért is vethette fel az Iphigénia-párhuzamot Visky András.

Ezt az is kiegészíti, hogy a darabot másodszorra (harmadszorra, sokadszorra) olvasva egyértelművé válik, hogy a szöveg (különösen az első jelenet) tele van előreutalásokkal. Olyan megjegyzésekkel, amelyek a későbbi történések fényében jóslatszerűnek tűnnek. Mindaz valósággá válik, amit feltételeznek, és ez a végzetszerűség benyomását kelti az olvasóban, nézőben.

Részletek egy hosszabb elemzésből, amely teljes egészében az Ellenfény 2017/4. számában olvasható.

Dragomán György Kalucsni című darabja Menni vagy maradni című drámaantológiában jelent meg,

amely a Színházi könyvek webáruházban vásárolható meg.