„Minél viccesebb, annál tragikusabb

– Hogyan választotta ki az Angyalok Amerikában szereplőit? Most is tartott szereplőválogatást, mint a Három nővér előtt?

– Amerika előtt azt sem tudtam, mi az a szereplőválogatás. Ez egy kifejezetten amerikai szokás, ott minden esetben tartanak válogatást. Rengeteg a jelentkező, nagyon sok színészből kell kiválasztani nagyon keveset, és nagyon sok a jó. Ennek ellenére sosem tudhatom biztosan, hogy jól választottam-e, a próbafolyamat közepén is érhet kellemetlen meglepetés. A színész, aki a meghallgatáson kiemelkedő volt, egyszer csak már nem elég jó. Nem fejlődik. Vannak, akik jók a válogatáson, de később nem válnak be. Aztán vannak olyan színészek is, akik a meghallgatáson nem szerepelnek jól, de később kivirágzanak. Szóval a válogatás nagyon cseles dolog. Én hozzászoktam, hogy meghallgatást tartok, Európában is, itt viszont nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy a színházakban meghallgatások vannak. A filmeknél igen, de a színházban nem. Így néhányan könnyen meg is bántódnak azon, hogy válogatásra kell menniük. Megnézhetném a munkáit az interneten, de nekem a személyes kapcsolat a fontos. Egyfajta kémia kérdése az egész, hogy hogy tudunk együtt dolgozni. A mostani darab, az Angyalok Amerikában esetében nem tartottam válogatást, mert a színészeket már ismertem a Három nővér kapcsán.

– Mit tesz akkor, amikor kiderül, hogy a meghallgatáson jól szereplő színész nem tud fejlődni?

– Bármikor le lehet cserélni a színészt, s találni valaki mást, akár a próbafolyamat közepén is. Természetesen ez nagyon kényelmetlen és fájdalmas tud lenni.

Fotó: Sulyok László

– Miért éppen az Angyalok Amerikában című darabot választotta?

– Csehov után Shakespeare-t szerettem volna rendezni, de nem tudtam eldönteni, hogy melyik darabját. Ekkor felvetettem Alföldi Róbertnek, hogy Shakespeare helyett miért nem választjuk inkább ezt a darabot. Persze először csak vicceltem, de ő fantasztikus ötletnek tartotta, s éreztük, hogy meg kell csinálnunk. Én egy kicsit bizonytalan voltam, mert általában klasszikusokat rendezek, ez pedig kortárs mű. Személyes érintettségem nincs a darab kapcsán. Nem vagyok meleg, nem igazán politizálok, s nem hiszem, hogy a politizálás a színházban vezetne bárhová. Nem változtat meg semmit, csak a művész érzi magát jobban tőle, mert tett valamit azért, hogy jó állampolgár legyen. Szerintem a Brecht-féle színház valójában semmit sem változtatott meg. Nyugat-Berlin értelmisége üdvözölte a munkásosztálynak szóló darabokat, csak közben Kelet-Berlin munkásai nem jártak színházba. Ez azért elég ironikus. Hozzájuk szóltak volna a művek, de nem ők nézték őket, hanem az értelmiség. A Brecht-féle színház csak nagy képmutatás és illúzió. Annak az illúziója, hogy változtathatunk a dolgokon. Nekem a színház sokkal inkább az érzelmi megérintődésről szól. Az emberek szívéhez, s nem intellektusához hozzáférni. Az Angyalok Amerikában nem pusztán egy politikai darab, sokkal több vetülete van. Ott van a betegség kérdése, de közben nemcsak azokról van szó, akik AIDS fertőzöttek. Az egész társadalomról szól, valójában mindannyian betegek vagyunk. Ez egyfajta szellemi, lelki megbetegedés. Szól Istenről, aki jeleket küld, ha nem megfelelően élünk. De mi a baj velünk? Az angyalok azért jönnek le közénk, mert Isten eltűnt, elhagyott minket, ők pedig segíteni akarnak az embereknek, hogy újra megtalálják Őt. Ám mind ők, mind az emberek kiszolgáltatottak és tehetetlenek. Minden zavaros, s valójában ilyen a jelenünk. Válaszokat keresünk, s próbálunk segíteni magunkon és egymáson, hátha akkor Isten is megsegít bennünket, s visszatér. Természetesen a darab politikai üzenete is igen erős, különösen ma, Magyarországon, ahol olyan ijesztő jelenségek léteznek, mint a Jobbik. Ebben az országban jelenleg egy jobboldali kormány regnál, ami nagyon hasonló Amerika Reagan-korszakához. A darab pedig a szabadság, a politikai szabadság, az identitás, a krízis, az egyéni szabadság kérdéseit feszegeti. Ezek fontos kérdések. Ki vagyok? Kik vagyunk? Erős szimbólum az is, hogy az előadás zárójelenete a Hősök terén játszódik.

Fotó: Sulyok László

– A nyílt próbán azt tapasztaltam, hogy a darab vicces, én pedig nevetek. Nagyon jó érzés volt, miközben a mű igen komoly témájú. Miért döntött úgy, hogy használja a humor eszközét?

– Nem én döntöttem így, a humor egyszerűen benne van a darabban. A téma miatt nagyon komolynak tartjuk a művet, s ez nehezen egyeztethető össze a nevetéssel. Valójában a válságok, a betegségek idejében a nevetés segít abban, hogy megküzdjünk a szenvedéssel. Minél inkább bajban van egy ember, annál fontosabb az életében a humor. A nevetés segít a túlélésben. A humor egészséges és szükséges ahhoz, hogy ellensúlyozza a tragédiát. Minél viccesebb, annál tragikusabb. Jó példa erre Csehov, aki nem szentimentális drámákat írt, de az abszurd és komikus elemek nagyon fontosak voltak számára. Minél nevetségesebb, abszurdabb valami, annál tragikusabb. Nevetés közben jön rá az ember, hogy olyanon nevet, ami valójában egyáltalán nem vicces. Ez ijesztő. Jóllehet a híres amerikai optimizmus szerint sosincs késő az újrakezdéshez.