Elbeszélt sorsok
Tadeusz Slobodzianek: A mi osztályunk – Katona József Színház, Kamra
A mi osztályunk egy elfeledett történetet tár fel, ami a rendszerváltás után szabaddá vált sajtóban kapott nyilvánosságot. Slobodzianek 2009-es darabja egy kelet-lengyel kisvárosról mesél, ahol a német megszállást követően 1941-ben a város szélén a lengyelek egy pajtába zárták, és elevenen megégették a teljes zsidó lakosságot. A darab lengyelországi bemutatója még nemrég is rengeteg indulatot gerjesztett, mert olyan történelmi szembesítésre késztetett, amelyben a szereplők nem írhatók le egyértelmű, fekete-fehér kategóriákkal. S bár történelmi élményeink ugyancsak hasonlóak, Magyarországon nyilván másfajta hatást kelt majd a mű. Ugyanis az, amit A mi osztályunk elmesél, csak áttételesen lehet a mi történetünk. De áttélesen feltétlenül az. Elsősorban azért, mert a magyar szellemi életből hiányoznak az efféle szembesítések, így valamit ebből is pótol a mű bemutatója. De az áttételesség okán ennek a „távoli” történetnek inkább az emberi dimenziói erősödnek fel, bár a történelmi-társadalmi összetevői is fontosak maradnak.
Fotó: Sulyok László
A mi osztályunkat az is összeköti a Nordosttal, hogy mindkettő hangsúlyozottan narratív színház. A szereplők nem párbeszédet folytatnak egymással, hanem egymás mellett mesélik a maguk történeteit. (Sok Schimmelpfennig-dráma, például a Golden Dragon is erre a technikára épül.) Így ezek a darabok valójában nem jelenetekből állnak, hanem különféle párhuzamos elbeszélésekből, amelyek drámai hatásúvá azáltal válnak, ahogyan tagolódnak, egymásba szövődnek, így hol erősítik, hol cáfolják egymást. A hangsúlyozottan többszólamú szövegekben a különböző szereplők különféle nézőpontjainak párbeszéde, vitája zajlik.
A mi osztályunkban tíz egykori iskolatárs meséli el az egész életét. Ebből adódik a darab nagy erénye, ami egyúttal a legnagyobb nehézsége is. Slobodzianek szinte enciklopédikus teljességre törekszik, amikor mind a tíz szereplőjének hasonló figyelmet szentel. Így a párhuzamos, ellentétes emberi sorosok hihetetlenül sokszálú, gazdag szövevénye tárul fel. De nagyon kell figyelnie a nézőnek, hogy minden fordulatot és minden árnyalatot felfogjon és megértsen.
Máté Gábor rendezése nagyon sokat segít ebben. De nem mondhatjuk azt, hogy szövegcentrikus előadást készített, mert a produkció tele van pontos, finom játékokkal, amelyek megteremtik egy iskolai osztály hangulatát (kezdetben még mondókákat, körjátékokat is játszanak a szereplők), de a játék sosem tolakszik az előtérbe, nem tereli el a figyelmet a szövegről, inkább csak szemlétessé, követhetővé, átélhetőévé teszi azt. Az iskolai közeg mindvégig megmarad, az előadás szellemesen használja az iskolai tárgyakat (padokat, táblát, krétát, körzőt, vonalzót, egyensapkákat stb.), hogy az összekapcsolódó és szétváló életutak megjelenítésében kellékül szolgáljanak.
Pálos Hanna, Dénes Viktor, Takátsy Péter - Fotó: Sulyok László
Az előadás részletes elemezése az számában olvasható, jelenleg csak nyomtatott formában.
Tadeusz Slobodzianek: A mi osztályunk
Katona József Színház, Kamra
Fordította: Pászt Patrícia
Zene: Sáry László
Díszlet: Cziegler Balázs
Jelmez: Füzér Anni
Mozgás: Takátsy Péter
Rendező: Máté Gábor
Szereplők: Haumann Péter, Ujlaki Dénes, Szacsvay László, Takátsy Péter, Dénes Viktor eh., Bán János, Rajkai Zoltán, Pálos Hanna eh., Bodnár Erika, Pelsőczy Réka
Más is látta:
Tarján Tamás: Fülön, mint cimbora a cimborát
Urbán Balázs: Gyilkosok körzővel és vonalzóval
Zappe László: Lengyel múlt - magyar jelen
Koltai Tamás: A remény színháza
Pethő Anita: Vergangenheitsbewältigung
