Generációk közötti párbeszéd

A Kolibri helye

– Hol helyezed el a Kolibri Színházat a magyar gyerekszínházak között? Mi a sajátossága, arculata, ambíciója?

– Nagyon sok kitűnő gyerekszínházi formáció működik ma Magyarországon, olyanok, melyek az elmúlt évek során saját művészi arculatot, önálló, csak rájuk jellemző gyerekszínházi stílust teremtettek. Miközben konkurensek vagyunk, nagyon jól ki is egészítjük egymást. Ha a jövőben még vagy harminc hozzánk hasonló hivatásos gyerek- vagy ifjúsági színház lenne az országban, az élesebb verseny, a nagyobb választék csak növelné elfogadottságunkat, emelné a gyerekelőadások művészi színvonalát, minden gyerek számára megnyitva a valódi lehetőséget, hogy gyerekévei során rendszeresen találkozzon neki való, értékes színházi előadással. Az így beköszöntő gyerek- és ifjúsági színházi fellendülés még nyilvánvalóbbá tenné azokat az értékeket, melyeket a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház képvisel. Általában is jobb lenne, ha több gyerekszínház közül válogathatnának a szülők és pedagógusok, mert ma az, aki egyszer kedvet kap, hogy a gyerekét színházba vigye, hirtelen szűkösnek találja majd a kínálatot. Bár sok színházban talál gyerekeknek hirdetett előadást, de azok mégsem pótolják azokat a színházi műhelyeket, ahol nemcsak a felnőtt repertoár kiegészítéseképpen, de tudatosan tervezik meg a gyermekek számára a műsort. Az is előfordulhat, hogy az egyoldalú mesejáték-musical kínálat mellett színházi értelemben ellátatlan marad egy-egy korosztály. Őket később nehéz lesz visszacsalogatni a „felnőtt” színházakba. Messze vagyunk még Németországtól, ahol évi kétezer gyermek- és ifjúsági színházi bemutatóval (az állami és városi színházaktól a magánszínházakig nagyon széles a skála) minden korosztálynak lehetőséget teremtenek, hogy megtalálja a fontos tartalmat hordozó előadásokat. Ott elérték már, hogy minden gyerek és fiatal évente átlag háromszor lásson színházi előadást, mert társadalmi szinten is meg tudják fogalmazni, miért tartják fontosnak a gyerek- és ifjúsági színházak működését.

Novák János

– Melyek a legfőbb értékei a Kolibrinek?

– Legfontosabb egyedi sajátosságunk az a nagy repertoár, melyben a különböző gyerekkorosztályok megtalálhatják az érdeklődésüknek, szellemi és lelki sajátosságaiknak megfelelő előadásokat. Ez a korosztályok szerint rétegzett, gazdag műsorkínálat Európában is egyedülálló. Társulatunk nagysága és összetétele is csak ránk jellemző. Joggal tekinthetnénk magunkat tagozatos színháznak, hiszen elegendő számú többféle szakképesítésű művésszel rendelkezünk ahhoz, hogy báb- és prózai tagozatot alakítsunk. De mi nem az elkülönülést tartjuk eredménynek, hanem azt, hogy diplomájától függetlenül minden művészünk kipróbálhatja magát több műfajban is. Tőlünk nyugatabbra általában fiatal művészek játszanak gyerekszínházakban. Én azt tartom fontosnak, hogy a mi társulatunkban kezdetektől fogva több korosztály is megtalálható. Az is különleges, hogy a főváros „felnőtt” színházainak jeles művészei visszatérően szerepet vállalnak előadásainkban.  Játszóhelyeink mérete is segített abban, hogy új utakat találjunk. Nem olyan nagyok a terek, hogy rákényszerüljünk a kommersz műsorra, de nem is olyan kicsik, hogy valamiféle elvont művészi cél miatt lemondjunk akár egyetlen nézőről is. Gazdag műsorválasztékunk teszi lehetővé, hogy évről évre új célokat állítsunk magunk elé. Pedig nem törekedtünk nagy repertoárra a kezdetekben, csak valahogy az évek során levehetetlenné váltak a régi darabjaink. Ha jött egy mama a gyerekével valamelyik előadásunkra, akkor előbb-utóbb biztos meg akarta nézni mondjuk a Bors nénit is, mert vagy hallott róla, vagy már korábban is látta, és szerette volna újra megnézni. Nemrég egy ilyen mama szólított meg az előadás előjátéka közben: elmondta, hogy ő már 28 évvel ezelőtt is táncolt az Egyetemi Színpad dobogóján mint futóbab a Bors néniben. A Kolibri egyik legnagyobb értéke a repertoár. Sikerdarabjainkat úgy kell frissen tartani (szerepátosztásokkal, megbeszélésekkel, felújító próbákkal), hogy azok a gyerekek, akik először látják, és azok, akik újra nézik, ugyanazt érezzék, mint azok, akik a bemutató idején találkoztak vele. Ezt csak olyan elszánt és a hivatását komolyan vevő társulat garantálhatja, mint a miénk.

– De ez a túl nagy repertoár nem akadályozza, hogy új formákat keressetek?

– Éppen ellenkezőleg. Inkább azt látom, hogy tulajdonképpen mindig a lehetőségeink korlátait feszegettük. A lehetőséget a közönség érdeklődése teremtette meg, mert az újdonságok iránt csak sikeres előadásokkal lehetett a nézők érdeklődését felkelteni. A Bors néni a maga idejében sok konvenciót felrúgott, sokan bírálták is emiatt. Mára természetessé vált, hogy születhet verseskötetből gyerekelőadás, hogy nem csak hagyományos meseformák, lineáris történetmesélés lehetséges egy gyerekelőadásban, és a gyerekek bevonása sem elvetendő akkor, ha szerves részévé válik az előadásnak. De színházunkban megdőlt olyan – sokszoros pszichológusi szakvéleménnyel is alátámasztott, leggyakrabban Obrazcovtól, a világhírű bábművésztől idézett – axióma is, miszerint öt éves kor alatt nem szabad gyereket színházba vinni: kikísérleteztük azt a színházi formát, mely a legkisebbekhez szól.

Bors néni (Megyes Melinda, Molnár Piroska, Gazdag László)

– Milyen új utak kitaposását tartod fontosnak?

– A modern ifjúsági- és gyerekszínházi szemléletben, ami a Kolibri Színház repertoárjában évről évre egyre hangsúlyosabbá válik, azt tartom a legfontosabbnak, hogy elfogadva és megértve a korosztályokra jellemző sajátosságokat valódi embernek tekintjük nézőinket. Átérezve gondjaikat, elfogadva sajátos világlátásukat tervezzük meg a színház új bemutatóit. Nálunk a fiatalok olyan húsba vágó problémákkal is találkozhatnak, amelyek a hétköznapi életükből ismerősek. Ezekre a jelenségekre is reflektálnak előadásaink, lehetőleg úgy, hogy hozzásegítsék a színházban jelen lévő különféle generációk képviselőit – gyerekeket, fiatalokat és felnőtteket –, hogy jobban megértsék egymást. Problémáikról, érzéseikről az előadásokat követően nyíltabban tudnak beszélni egymással, mint azt megelőzően. A mindennapi élet ritkán teremt lehetőséget arra, hogy őszintén megosszák egymással a gondjaikat felnőttek és fiatalok. Egy színházi előadás kapcsán sok olyan szőnyeg alá söpört probléma megoldódhat, ami egyébként agressziót, szorongást, devianciát szülne. Ezeknek a feloldásához, illetve a generációk közötti párbeszéd megteremtéséhez nyújthat fantasztikusan jó alapot a színház.

Minden korosztálynak

–  Ez azt is jelenti, hogy nem csak gyerekeknek játszotok?

– Természetesen. Nálunk az ifjúsági daraboknál is fontos szempont, hogy a fiatalokkal együtt érkező felnőttekre is hasson a színházi élmény. Ehhez persze intenzív színészi alakítások, katarzist teremtő darabok, jó előadások kellenek. Csak a minőség oldja fel a különböző korosztályok közötti értetlenséget. Az teszi lehetővé, hogy a felnőttekkel közös élménnyé váljon egy ifjúsági színházi előadás. Azok a pedagógusok, akik elhozzák hozzánk tanítványaikat, a legfontosabb törzsközönségünk. Rajtuk, az ő véleményükön, személyes hozzáállásukon is múlik, hogy előadásaink eljutnak-e a fiatalokhoz. Sok művész nem szereti, ha felnőtt is van egy gyerekelőadáson, mert úgy érzi, a felnőtt jelenléte veszélyezteti autoritásukat, nem úgy működnek a gyerekek ilyenkor, mint amit ideálisnak gondolnak a játékhoz. Mi ennek az ellenkezőjét valljuk. Nem lehet felnőttek jelenléte nélkül teljes értékű a gyerekelőadás, mert lehetetlenné válik, hogy utólag a színházi élményről eszmét cseréljenek, kérdéseikre választ kapjanak. Mi minden előadásunkon a célzott korosztálynak és a társaságukban lévő felnőtteknek is játszunk.

Klamm háborúja (Scherrer Péter) - Fotó: Szlovák Judit

– Például a már nem gyerek, még nem felnőtt korosztálynak, akiket elég mostohán kezelnek a színházak.

– Több éve építjük, alakítjuk ifjúsági műsorunkat. Ezen túl a darabok jobb feldolgozásának érdekében – a nézőket kisebb csoportokra bontva – drámafoglalkozásokat is tartunk. Az előadások köré akciókat szervezünk. A színházi előadás és az irodalmi alapanyag összehasonlítására Hajsz Andrea vezetésével színházi olvasó programot tartunk. Fontos eredményünk az akkreditált pedagógus-továbbképzés, melynek során a pedagógusok fogódzót kapnak előadásaink megértéséhez, az együtt átélt hatások megbeszéléséhez, feldolgozásához. Nagyon örülök, hogy Végvári Viktória személyében színházpedagógusunk is van már, aki sokat tehet azért, hogy ne véletlenszerű legyen a pedagógusok és a színház közötti párbeszéd, hanem integráns részévé váljon mindennapi munkánknak a közös gondolkodás.

– Játszotok az ifjúságnak, de nincsenek kifejezetten felnőtteknek szóló előadásaitok.

–  A Kolibri indulásakor még egyértelmű volt az a szándékunk, hogy a felnőtteknek is szeretnénk játszani, mert színészeink és a színházunk számára is létfontosságú volt, hogy elismerést arassunk a felnőttek és a szakmai közönség előtt. A Gyalog-galoppnál ez be is jött, de azt a sikerszériát nem tudtuk más felnőtt előadásunkkal megismételni. Hiába volt az Állami Bábszínház nagy korszaka operákkal és felnőtt darabokkal, a magyar felnőtt közönség nem nagyon érdeklődik a felnőtteknek szóló bábelőadások iránt. A Kolibri indulásakor a gyerekkorhoz kapcsolódó művészi munka még marginális tevékenységnek számított. Ma már egyre többen felismerik a gyerekkor értékét, s ezzel együtt talán a mi munkánkat is kezdik jobban megbecsülni. Mégis óhatatlanul egysíkúvá válik az a művész, aki csak kisgyerekeknek játszik, s csupán egyféle stilizációban szerezhet jártasságot teljes szakmai élete során. Ez a felismerés is hozzásegített minket ahhoz, hogy bár lemondtunk a csak felnőtteknek szóló előadásokról, de szakmailag mégis továbbléptünk, és rátaláltunk az addig színházi értelemben elhanyagolt nézőrétegre, az ifjúságra. Ennek a megtalálása tette lehetővé, hogy művészi eszközeinkben is megújuljunk, új tartalmak megjelenítésére is alkalmassá váljunk.

– Találtatok egy színházi nézőpontból addig nem létező korosztályt is: csecsemőknek is játszotok.

– Kitűnő laboratóriumi terep volt számunkra az európai uniós Glitterbird-pályázat által biztosított három éves kísérleti periódus, melyben a 0–3 éves korig terjedő korosztály számára készítettünk előadásokat. A műhelymunkának, elemzéseknek, az élénk hazai és nemzetközi visszhangnak hála, olyan kérdésekre kaptunk választ, melyek minden résztvevő számára addigi munkájának, a gyerekelőadások hatásainak jobb megértéséhez vezetett. Itt vált nyilvánvalóvá, hogy a csecsemőszínház a művészek és a szülők számára is egyedülálló lehetőséget kínál, hogy a legkisebbekkel együtt újra átélhessék a világ felfedezésének örömét, a színházi rituálé közösségi élményét. Ma már egyre inkább ezt a hatást keresem a mesejátékokban is, legyen az interaktív játék, bábelőadás, opera vagy mozgásszínházi produkció. Szeretném, ha közönségünk a Kolibri Színházban is találkozhatna minden fontosabb színházi műfajjal.

Háry János (Török Ágnes és Szívós Károly) - Fotó: Dusa Gábor

– A repertoárotokat nézve ez is folyamatos törekvésnek tűnik.

– Az évek során sok mindent kipróbáltunk. Volt, ami kísérletnek bizonyult, de sok olyan kezdeményezésünk is akadt, amit az idő már visszaigazolt. Boldog vagyok, hogy van saját báboperánk, és szeretnénk is folytatni ezt a műfajt. Mint ahogy az is fontos, hogy van saját mozgásszínházi előadásunk is, játszunk monodrámát és zenés játékot, közös akciókat tervezünk a társművészetek egyetemeinek hallgatóival. Egyre szélesebb az a műfaji skála, melyen otthonosan mozgunk.

Ezzel függ össze az egyik ambícióm: ha valahol értékes és tehetséges embert látok, szeretném, ha kipróbálná magát a társulattal, a mi közönségünk előtt is. Említhetem Bozsik Yvette vagy akár Vidovszky György nevét. Nagyon örülök, hogy Scherer Péter személyében rátaláltam arra a művészre, aki előadásunkban sikerre vitte a Németországból importált osztályterem-színházi formát. De ugyanígy fontosnak tartom, hogy ma már visszatérően külföldi rendezők is építik repertoárunkat. A svéd gyerekszínházi szemlélet és dramaturgia meghonosításához a svéd-magyar rendezőnő, Benedek Judit rendezései, a dokumentumokon alapuló, szegényszínházi eszközökkel dolgozó ausztrál gyerekszínházi gyakorlat magyarországi megkedveltetéséhez a világhírű Zeal Theatre rendezője és szerzője, Stefo Nantsou munkái járultak hozzá.