A teljes világ elsüllyedése előtt

 

[...]

 

Bartis Attila regényét viszont jól ismerte a rendező, sőt maga választotta, mert már hosszabb ideje szeretett volna belőle előadást csinálni. (A könyvet öt évvel korábban fordították le románra, és mutatták be Bukarestben. Keresztes Attila, a marosvásárhelyi színház művészeti igazgatójának tapasztalata szerint talán több román ember olvasta, mint magyar.3 )

Bartis Attila regénye először 2001-ben jelent meg (majd ezt további négy kiadás követte). Az író a Nemzeti Színház felkérésére hamarosan elkészítette a mű színdarabváltozatát is, amit Anyám, Kleopátra címmel 2003-ban mutattak be (Garas Dezső rendezésében, Udvaros Dorottya és Hujber Ferenc főszereplésével). Radu Afrim részben a társulattal együtt dolgozva készítette el a marosvásárhelyi színpadi változatot, amelyhez a regényt és a darabváltozatot egyaránt figyelembe vették.

Amíg Kárpáti Péter műve esetében Afrim gyakorlatilag fellazította az eredeti drámaszerkezetet, felbontotta az idő- és térviszonyokat, a reális történetet látomásszerűvé formálta, addig Bartis könyvét inkább „összerántania" kellett, hisz a regény épp olyan laza szerkezetű, sokszor az esetlegesség érzetét keltő –, és épp úgy keveri a reálisat és a szürreálisat, a valóságosat és az álomszerűt, mint a legtöbb Afrim-előadás. Persze ez az összerántás nemcsak szerkesztést, hanem szelektálását is jelentett, a 325 oldalas könyvnek csak egy része kerülhetett bele a közel háromórás előadásba. A „felbontás" A nyugalom esetében annyiban működött, hogy a marosvásárhelyi szövegváltozat nem követte az Anyám, Kleopátra szerkezetét, innen leginkább a jelenetek dialógusait vette át, de ezek közé is sok belső monológot kevert, egyáltalán a drámai forma felől visszavitte az előadást a lírai elbeszélés irányába.

A nyugalom „összerántása" például abban érhető tetten, hogy a marosvásárhelyi előadásnak sokkal pontosabb (jobban követhető) az expozíciója, mint a regénynek. Az utóbbinál sokáig zavarban vagyunk, hogy miről is fog szólni a könyv, milyen időben játszódik, mire fókuszál az elbeszélés, egyáltalán kik is a szereplői. Ezzel szemben a marosvásárhelyi előadás a regénybeli egyes szám első személyű elbeszélőnek megfelelő főszereplő (Bányai Kelemen Barna) monológjával kezdődik, amelyben a színésznőként bemutatott anyjához (és egyáltalán a színházhoz) való viszonyáról beszél. Ezzel pontosan meghatározza az előadás fókuszát: anya és fia kapcsolata áll az előadás középpontjában. (Közben a főszereplő diktafonban beszélve még időpontot is meghatároz: 1986-ot mond, majd később, az előadás közepe táján az 1993-as évszám is elhangzik. Ez is határozottan eligazít a történetben. Az Anyám, Kleopátra – a színlapja szerint – a 90-es évek elején játszódik, valamint a főszereplő „álmaiban és emlékezetében". A regény tág időt fog át, többnyire meghatározatlanul, az 50-es évek közepétől a 90-es évek végéig.)

Nemcsak az előadás fókuszát határozza meg pontosabban a marosvásárhelyi előadás, mint a könyv, hanem a történetet is markánsabban kezdi építeni. A regényben bizonytalanul kibontakozó motívumok helyett az előadás azonnal az események közepébe vág: a főszereplő monológja közben beront az anya (B. Fülöp Erzsébet) – fején Kleopátra fejék, tehát a színházból rohant haza –, és rögtön pakolni kezdi a lánya tárgyait egy kis koporsóba, amit a kellékes hoz utána. Hamarosan megelevenedik a jelenet is – elrajzolt, groteszkre hangolt formában –, amely a történtek okát adja: a színházi pártitkár akarja rávenni a színésznőt, hogy kényszerítse haza a külföldre távozott lányát. Bár csak most indul a nemzetközi karrierje, de a szocialista hazának is szüksége van rá. Judit azonban engedetlennek bizonyul, azt válaszolja levélben az anyjának, hogy inkább választja a bizonytalanságot, minthogy pártkongresszusok ünnepelt fellépője legyen. Így az anyát az a veszély fenyegeti, hogy tényleg búcsút mondhat a színházi főszerepeinek, a karrierjének. Ezért ront haza dühösen, hogy saját maga nyilvánítsa halottá a lányát. Még a temetését is megrendezi, s ezzel úgy érzi, hogy teljesítette hazafias kötelességét. De a párttitkár azt hiszi, hogy gúnyolódik vele, amikor pedig kiderül, hogy komolyan beszél, akkor egyszerűen szemen köpi.

Így törik derékba Weér Rebeka művésznő színházi karrierje. Hogy a kor ünnepelt dívájáról van szó, többek között abból is kiderül, hogy a „temetésen" mindenki megbámulja őt, ami Afrim rendezésében úgy jelenik meg, hogy a férfiak mulatságos kórusa énekel (a regény néhány mondatát megzenésítve) az NDK-kosztümről, amelyet a művésznő viselt, de aminek a szocialista divat tervezői vélhetően más funkciót szántak eredetileg.

Tehetetlen dühében az anya ezután bezárkózik a lakásába, ahonnét gyakorlatilag ki se mozdul (sőt látogatókat sem hajlandó fogadni). Így lesz az anya és fiú egymás életének foglya. Az előadás története lényegében arról szól, hogy van-e menekülés ebből a helyzetből. Ráadásul a fiú még azzal is súlyosbítja a szituációt (akárcsak a regényben), hogy nővére nyersen elutasító levelét nem mutatja meg az anyjának („tisztelt anyám, ha látni akar, ne csukják le a szemét", ha meghal), helyette maga kezd Judit nevében leveleket írni a világ különböző tájairól, ahol koncertezés közben megfordulhatott. És ezzel maga is a hazugságot teszi meg kapcsolatuk lényegévé.

 

[...]

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2016/6. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken. Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft

 

 

17. 08. 2. | Nyomtatás |