A pusztítás mechanizmusai

[…]

A forradalmár katekizmusa

Az előadásban újból és újból megszólaló elszánt idézetek a forradalmi cselekvés szükségszerűségéről szólnak, s azokra az álszent társadalmi mechanizmusokra jelentenek reakciót, amelyek működését az Ivanovék karácsonya különféle jelenetei demonstrálják. A család és a hivatalosság színterein ugyanaz az öntetszelgő magabiztosság jelenik meg, amely valójában a csököttséget, a korlátoltságot, a primitívséget fedi el. Ugyanakkor mindenben a kegyetlenség, a pusztítás szelleme érzékelhető – hol nyíltabban, hol bújtatottabban. A komor rendőrségi kép eleve erőszakot ígér, de a bolondokháza bomlott elméjű Orvosa is egy pisztollyal hadonászik, majd vaktában lövöldözni kezd vele. (Az Ápolónő össze is esik. „Azt hittem, szőnyeg vagyok” – mondja mintegy magyarázatul.) A bírói kar eleve azért gyűlik össze, hogy ellentmondást nem tűrően ítéljen élők és holtak felett. A Bíró hatalmának gőgös fitogtatása után hozza meg az ítéletet: a Dadusnak halnia kell. (Miközben előtte a „tárgyaláson” csupa zavaros ostobaság hangzott el.)

A hivatalosság intézményeinek működését ábrázoló képek között – mintegy tiltakozásul – időről időre dinamikus zenei alapok harsannak fel, amire emelt hangú „beszédeket” tartanak a szereplők. Ezekben egyrészt az állam jogát kérdőjelezik meg, hogy uralkodjon a polgárain, másrészt az állam lebontásának programját hirdetik meg. (Mindennek természetesen nyoma sincs Vvegyenszkij darabjában, ezek egytől egyig vendégszövegek.)

„Ha van állam, akkor szükségszerűen van uralom, következésképpen rabság is; állam nyílt vagy leplezett rabság nélkül nincs, elképzelhetetlen. Ezért vagyunk mi az állam ellenségei” – halljuk például a Bakunyi-idézetet. „A kiváltságos kisebbség irányítja a néptömegek óriási többségét…. Már nem a népet képviselik, hanem önmagukat, és a nép irányítása iránt támasztott igényüket érvényesítik” – halljuk a folytatásban. „Egyetlen diktatúrának sem lehet más célja, mint önmaga megörökítése, és nem képes másra, mint hogy a népben, amely eltűri, létrehozza és kinevelje a rabszolgaságot; szabadságot csak szabadság teremthet, tehát össznépi lázadás” – összegzi a gondolatot egy újabb Bakunyin-idézet.

Az Ivanovék karácsonya tekintélyelvű világával, annak álszent blődségével és bujtatott kegyetlenségével egy másfajta, önmagát forradalminak nevező kíméletlenség száll szembe, amely hasonlóképp a pusztítás szellemét hívja elő, mint a létező társadalom működése. Ugyanis nemcsak Bakunyin tézisei szólalnak meg az előadásban, hanem Nyecsajev7[1] forradalmár katekizmusának keményebb megfogalmazásai is.

Eszerint „a forradalmár olyan személy, akinek a sorsa meg van pecsételve. Nincsenek személyes érdekei, üzleti ügyei, érzelmei, kötődése, nincs vagyona és neve… A forradalmár minden köteléket megszakított, amely őt a civil társadalomhoz és a civilizált világhoz kötötte, annak valamennyi törvényével, erkölcsi szabályával, szokásaival és elfogadott szabályaival egyetemben…. A cél állandóan ugyanaz: A fennálló mocskos világrendnek a legbiztosabb és leggyorsabb elpusztítása… a forradalmár megveti a közvéleményt. Megveti és gyűlöli a fennálló erkölcsöt minden megjelenési formájában… a forradalmár egy halálra szánt ember. Könyörtelen az állammal és a művelt társadalom egész formális társadalmi struktúrájával szemben; nem számíthat könyörületre… A forradalmárnak zsarnoknak kell lennie önmagával szemben, és másokkal szemben is… Éjjel-nappal csak egyetlen gondolata és célja lehet – a könyörtelen pusztítás.”

Az előadásban azonban nemcsak a forradalmiság 19. századi pátosszal történő megfogalmazásával találkozunk. Két „kislány”, akik egy Pussy Riot-ra emlékeztető punk-számot is előadnak, és a női emancipációról is beszélnek (valamint arra is kíváncsiak, hogy a nézőtéren ülő urak mekkora nemi szervet rejtegetnek a gatyájukban), sokkal egyszerűbben – de nem kevésbé provokatívan – fogalmaznak: „Lépj ki a tömegből, merj szembeúszni az árral… ne viselkedj logikusan, viselkedj kihívóan, lázadj. Próbáld meg mindenáron összezavarni a gépezet ritmusát, a gépezet meg fog büntetni, először izolál, aztán ellehetetlenít.”

Ez a közjáték oldja némileg az élhetetlen társadalom és a vele szembeszegülő kíméletlen utópia szorítását. És valami olyasmit érzékeltet, hogy a politika és az ideológiák csapdáiból csakis mindezek radikális tagadása vezethet ki. Egy poszt-ideologikus (sőt poszt-politikusi) társadalom vágya is felsejlik a produkcióból.

[1] Bakunyin közeli ismerőse, az 1860-as évektől az orosz forradalmi mozgalmak vezéralakja. Egyesek szerint igazi őrült konspirátor volt, aki mindenkit kompromittált, társait feljelentette és gyilkosságokra kényszerítette. (Hosszú évekig Bakunyint is az orránál fogva vezette.) Dosztojevszkij róla mintázta az Ördögök című regényének főalakját, Verhovenszkijt. (A regényben leírt konspiratív gyilkosság a valóságban is megtörtént.)

[Az előadás hátterét és fogadtatását ITT gyűjtöttük egybe]

Részlet egy hosszabb elemzésből. A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2015/4. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken. Az árushelyek listája itt olvasható.

Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában, a Katona József Színház könyvesboltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft

A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft