Kis magyar gyarló

Az előadás már a nézőtéri fészkelődés alatt elkezdődik: remek imprót látunk két vagesz srácról, akik ismerőst-ismeretlent üdvözölnek, betessékelik, leültetik és felszólítják őket, hogy ne problémázzanak, mire jó az. Ám ez a remek kezdés egyúttal kikerülhetetlen csapdát is állít az előadásnak. A későbbi (a megírt darabból való) kifejezések sokszor sterilekké fakulnak, úgy hatnak, ahogy filmekben s színpadon szoktak beszélni – áléletszagúan. Mindezt oldani a darabba épített Hahota-gyűjtemény hivatott, amely szintén visszafelé sül el: eltávolít s nem beleráz a történetbe. Ilyen például a lejtőn gyorshajtásos cédulát provokáló tolókocsi esete Lacikával, főhősünkkel, a civilben narkós autótolvaj műtősfiúval. A közönség viszont mulat, a tréfamanó elemében van három felvonáson át.
A darab két srác (Áron: Chován Gábor, Lacika: Kokics Péter) történe – Mónival (Wéber Kata) súlyosbítva. Egyre tetézik a bajt, miközben csak kimászni szeretnének belőle. Működik a rajzfilm-dramaturgia, ami szerint, ha gáz van, futni kell. Kis magyar reálként paktál a piti maffiával a fiúk volt osztálytársa, a rendőr (Sás Péter). Hallunk feministáról, aki az etimológia szerint jó az ágyban. Kapunk aforizmagyűjteményt a borivás és a szerelem kockázatairól. Elképzelhetjük, amint a szegény pap nem tudja majd a faszányos autórádió nélkül az apácákat furikázni.  Kapunk telefonszex-jelenetet, itt inog meg picit a helyi törzsközönség, a habosblúzos nénik deklarálják, ide aztán soha többet. Vagy mindez görbe tükör lenne? Vagy nem is kell akkora görbület a gyorséttermi maffiózóhétköznapok kinevetéséhez?
A jelenetek külön-külön sokkal megragadóbbak, mint amennyire érdekesek egybefűzve. Sok az elvarratlan szál, mintha a teleregény is felsejlene műfaji ihletőként, no nem a gyarmati múlt, hanem a csillogó-villogó jelen. Epizódokat, variációkat látunk, amiket tagoltan fűzött fel a szerzői szándék; de valódi magánszámok is akadnak, mint az idős ájtatos hölgy kábítószeres víziója a vágyott tömeggyilkosságról a metrón. Ugyanakkor működik a darabomat egy poénért elv is: Góliát meg Dávid sztorija is beépítve, hallunk kikapott vendégszereplő filharmonikusokról, vagy Áronról, a papnövendékről, ki előtt örök rejtély Róma bukása. A kokaint cukorként teájába adagoló pap és az idős néni kettőse a Valami Amerika Schütcz  Iláját idézi, s innen már valóban egy paraszthajszál a Szeszélyes évszakok.
A Füles vicceivel tarkított sztori tehát mintha rajzfilmes üldözősdiként funkcionálna, amerikai s honi maffiózókarakterek be-beköszöngetésével a sorozatba. A figurák nincsenek túlírva, a titok az alakok megfoghatatlanságában rejlik. Dal, a főnök szerepe jutalomjáték Avass Attilának, tényleg, a bűnszövetkezet talán picit jólöltözött Brünnöstűl, bár a felsejlő Pradas lánykák is erre hajaznak. Brünn (Honti György), a beosztott ugyan abszolút egy a Ponyvaregény nyomán serkent filmből kopírozódott, még a Coen-fivérek után Lebowski ikrei is bekacsintanak. Problémákat old meg, mint Tarantino Mr. Wolfja, bár az erőszakos diploma (ugye érted?) suhan a viccléc alatt. A színészi játékstílusok kavalkádja, a generációk találkozása furcsán heterogén erőteret  kever a színpadon. (A fiatalok közül hárman Wéber Kata, Chován Gábor és Sás Péter egyenest a főiskolás Benedek-osztályból szerződött Nyíregyházára, Kokics Péter meg szabadúszó éveit adta fel.) Mintha azonban nem csiszolódott volna még egybe a gyorséttermes kis csapat. Nem telnek meg feltétlenül jobban élettel ezek az alakok, mint amennyire nincsenek megírva. Nem látszik motiváció, nem lett például csak a legvégére világos Móni kábszeres múltja. Az azonban nem baj, hogy nem kísérjük Mónit abortuszkonzultációra, de ha felreppennek vonalak (miért is lenne Áron pap, hogyan barátja neki Lacika, és így tovább) mégis kíváncsiak lennék pár válaszra. Egyszer, egy beszélgetés ismételt V-effektjével lepleződik le, hogy mindez talán csak játék, de a végső monológban mégis igazul csillannak Móni könnyei.
A rendezés nem támasztja alá a szöveg játékosságát, nem emel el, csak megmutat. A filmes vágások használata, illetve a zene aláfestő szerepe azonban kárpótol mindezért. Zeneileg például nagyon rendben van az agresszív rapre beúszó meseautó-motívum. A díszlet plasztik, sokfunkciós, leginkább garázsos. Működik itt bank- és sörautomata, kézszárító, de gyóntatófülke, orvosi vizsgálóasztal is megfér benne. Ugyanakkor átlátszóak a kegyetlen gesztusok – például a Lacika bokája köré hajlított fém vagy a Brünnt ostorozó Móni idétlen. Az epilógus afféle „Transpotting után szabadon”-monológ a megvalósult amerikai álomról. A csapat – a szövegbe beleszeretve – az előadást nagyon becsületesen színpadra pofozta. Hogy minek? – ez meg a szerelem hiábavalóságához illő kérdés. Itt ugyan tenyér nem fog izzadni senkiért, de sok mókás pillanat vár e nagyon mai vígjáték nézőjére. Az angyalok vigyáznak-e ránk? De legalább rájuk?

Németh Ákos: Autótolvajok

Dramaturg: Kovács Kristóf
Díszlettervező: Huszthy Edit
Jelmeztervező: Kovács Yvette
Rendező: Szákás Tóth Péter
Szereplők: Takács Kati, Avass Attila, Honti György, Wéber Kata, Chován Gábor, Kokics Péter, Bárány Frigyes, Halmágyi Sándor, Szabó Tünde, Sás Péter, Kövér Judit

08. 08. 6. | Nyomtatás |