Gyöngyrabság
Gyöngyszólam – Duna Művészegyüttes
A Fehérnépek (koreográfus: Kocsis Enikő), a nővé érés folyamatának dinamikus és fájdalmas momentumait jeleníti meg. Az anya szoknyája alól kibúvó, felnőni vágyó fruskák csivitelését, szégyenlős, pajkos játékát fokozatosan váltja fel a felnőtt női csábító, majd a gondoskodó, behódoló, tanító asszonyi szerep. Ez a hagyomány. A családról való leválasztás, a kiházasítás az első trauma a fiatal lányok életében, a lányság elvesztése szigorú asszonyi szabályok közé szorítja hófehér hullámzó lelküket. Szívük vágyna a szerelemre, de a változás ára milliónyi könny. Szapphó soraival zárul a gyermeklét: „Lánykorom, te, lánykorom, te, merre röpülsz, ha elhagysz? / Már soha vissza hozzád, hozzád már soha vissza.” Lányságuk siratása ambivalens: anyjuk eltemetése – befedik kendőikkel –, a régi kötelék szétszakítása szükséges az új, „szerelmes” béklyó megkötéséhez. Rebbenékeny kismadárként fájdalommal a szemükben futkároznak az újdonság varázsát kínáló kalitkájukat keresve a férfiak csalogató füttyszava után. Egy archaikus női életlehetőséget és a biztonságkeresést jeleníti meg a koreográfia, amely a letűnt idők hagyományát (család, házasság) kéri számon értékválságban szenvedő jelenünkön a néptáncszínház formanyelvén keresztül.
A biztos rabság gondolati ívét az előadás záró tánca, az Eskü folytatja. Furik Rita koreográfiája a párok sírig tartó egyesülésének útját ábrázolja, helyenként humorral: az erőteljes vokális élőzenei közegben megjelenő „tücsöklakodalom” a népdalszövegek ember-állat párhuzamait megjelenítve műfajával próbálja oldani a ceremónia tragikus élét – hiszen ez a kötelék a halál pillanatáig tart. A befogadás élményét nehezíti, hogy a zenét és az éneket a dramaturgiai fordulópontokon elnyomják a néptánc stílusjegyei (dobogás, kurjongatás). Lírai záróképe a produkciónak a fogadalom, Babits Mihály Énekek éneke részlete: „Tégy engem mint egy pecsétet a te kebeledre, / mint egy bélyeget karodra, / mert kemény a szerelem mint a koporsó, / és erős mint vad vizeknek sodra.”, amely után az esküdő pár félelemmel vegyes boldogsággal vonul ki, míg a Fehérnép anya figuráját alakító táncos a halál fényességébe réved. Elszakadás és gyász fájdalmával zárul az Eskü.
Az előadás középső koreográfiájátHorváth Zsófia álmodja színpadra. Míg a keretet adó, néptáncszínházi formákat alkalmazó, egymásra épülő koreográfiák a múlt falusi nőszerepének változását ábrázolja, addig a Göröngyös mese két idősík közötti, nem mindig egyértelmű vízió. Egy idős asszony visszaemlékszik fiatalságára és be nem teljesedett szerelmére: a boldogságot, másik felüket keresve szakad szét az egymásnak rendeltetett pár, a fiú népi Peer Gyntként elhagyta a lányt. A nő egy életen át gyászolja szerelmét, nem tudja feldolgozni a történteket, ellenállása boldogtalanságra kárhoztatja. A kor tanácsát nem képes megfogadni, miszerint gyászolja meg, felejtse el, és keressen új szeretőt. Egész életét a várakozásnak szenteli, időhurokba szorult fájdalma történetének állandó újraélésére kényszeríti. A néptánc elemekkel kevert kortárs mozgásszínház hangulatában is eltérő, mozaikszerű, emlékfoszlányos produkciót eredményez.
A Gyöngyszólam a női lét krízises fejezeteit jeleníti meg egy generációkon átívelő biztonságos rabságban. És gyöngypergés kacajuk, könnyük egyaránt.
Fehérnépek
Zenei szerkesztő: Makó Péter
Felvételről közreműködik: Szalóki Ágnes, Tintér Gabriella, Fitos Dezső, Makó Péter, Róka Szabolcs, Unger Balázs
Jelmez: Petri-Kiss Borbála
A koreográfus munkatársa: Fitos Dezső
Koreográfus: Kocsis Enikő
Göröngyös mese
Felvételről közreműködik: az Erkel Ferenc Általános Iskola gyermekkórusa
Jelmez: Nedermann Magdó
Koreográfus: Horváth Zsófia
Eskü
Zene: Furik Rita, Dulai Zoltán
Jelmez: Furik Rita
A koreográfus munkatársa: Richtarcik Mihály
Koreográfus: Furik Rita
Más is látta:
Beszélgetés az alkotókkal:
„Ha a férfi mellett nincs ott egy nő, elveszti az erejét”
Fotógalériák:
